Vezércikk
2022/3. lapszám | Civin Vilmos | 106 |
Találhatni néhány szakértőt a magyar energetikában, akikre érdemes odafigyelni, ha olyan témák kapcsán szólalnak meg, amihez valóban értenek. Értenek hozzá, mert tanulták, szakmai életútjuk során gyakorolták, és tanultak a saját hibáikból is. Ha esetenként cselekedniük nem volt szabad, mert a hierarchia alacsonyabb szintjére kerültek, vagy oda száműzték őket – ha szükségesnek vélték, megszólaltak.
Mondanivalójuk nem mindig jutott el a döntéshozókhoz, emiatt nem ritkán elhalkultak, vagy csak szűkebb körben dohogtak – ha egyáltalán. Előfordulhatott, hogy egzisztenciális okok késztették őket, hogy halkabbak legyenek, talán családtagjaik is igyekeztek visszafogni őket. Máskor az elkeseredés intette őket csendre: szavukat pusztába kiáltani, borsót a falra hányni nemcsak elkeserítő, de fájó is – különösképp, ha úgy érzi az ember, hogy segíteni akar. Olyanokra gondolok, akik láttak erőművet belülről, tudják miben különbözik az alállomás a vasútállomástól, és még véletlenül sem kilowattban, hanem álmukból felkeltve is kilowattórában mérik a villamos energiát (nem az áramot).
Tíz-, talán százezrek értelmetlen és indokolhatatlan halálát okozó, a közelben kirobbantott agresszív háború (különleges katonai művelet) kellett ahhoz, hogy hangjuk ismét hallhatóvá váljon? Elképzelhető-e vajon, hogy a döntéshozók végre odafigyelnek rájuk, még ha nem is mindig azt hallják tőlük, amit hallani szeretnének? Gondolhatjuk-e, hogy eljön az az idő, amikor a szakértelem nem az ellenség fegyverének minősül, hanem a jártasság megfontolásra érdemes hangjaként éri el a döntéshozók fülkagylóit?
A témában laikusnak számító városvezetők és más érintett közszereplők megszólalása is hozzájárult, hogy az említett szakértők egymástól függetlenül állítsák: a villamos energia jelenlegi tőzsdei árazási mechanizmusa (modellje) alkalmatlan, megbukott. Úgy általában is, de a jelenlegi viszonyok között Európában mindenképp, ahol a biztonságos villamosenergia-szolgáltatáshoz nélkülözhetetlen földgáz túlnyomó része egy és ugyanazon forrásból ered, és amely forrás ura a tolózárakkal (csapokkal) együtt kényére-kedvére tekergetheti az árakat.
Ellenvethető, hogy az előrelátóbb gázpiaci szereplők nem a tőzsdén szerzik be az energiahordozót, meg hogy a spekulánsok is befolyásolják a tőzsdei árakat. Nem kétséges azonban, hogy a legnagyobb spekuláns manapság egyben a legnagyobb termelő is.
Az atomerőmű önköltsége (mindent beszámítva, még a jövőbeni leszereléshez és hulladékkezeléshez szükséges költségeket is) kilowattóránként állítólag 12 forint. Ha igaz, hogy a vevője ennyiért veszi meg tőle a villamos energiát, akkor, hogyan ajánlhatja valaki (talán egy másik kereskedő) ugyanazt az elektront valaki másnak 462 Ft/kWh egységáron? Üzleti titok.
Élnek még néhányan, akik emlékeznek azokra az időkre, amikor a villamos energiát és sok minden mást (de legfőképpen a számunkra alapvetőnek tekintett szolgáltatások nyújtásához szükséges javakat) költség alapon árazták. Aztán a kilencvenes években azzal indokolták az energiapiacok liberalizációját, hogy az majd csökkenti az árakat. Ma már tudjuk, mennyire sikerült. Azt is mondták egyes közgazdászok, hogy a villamos energia ugyanolyan áru, mint például a sajt. Azóta kiderült, hogy sem a villamos energia, sem a földgáz, sem pl. az ivóvíz nem olyan. Sőt, mi több: nem is áru, még csak nem is olyan szolgáltatás, mint a fodrászat, egyszerűen azért, mert nem helyettesíthető mással. Vagy, ha mégis, az nem olyan egyszerű, mint mondjuk másik fodrászt keresni, mert az egyik lecsippentett egy kis darabot a fülünkből. De ne legyünk igazságtalanok: a földgázt PB-gázzal pl. helyettesíthetjük (ez azért nem olyan könnyű), ivóvízért is elmehetünk a kútra, vagy hozhatnak nekünk (a katasztrófavédők) lajtoskocsival, villamos energiát is termelhetünk a háztetőnkön, de nem hiszem, hogy sokan szeretnék ezeket az alternatív megoldásokat önként és kizárólagosan vállalni.
A költségeit egyetlen vállalkozó sem teszi közzé. Még az adóhivatalnak sem árulja el szívesen, nemhogy a sajtónak. A kormány is titkolja a földgáz vételárát. Az EU Bizottsága nemrég előállt a javaslattal, miszerint maximálni kellene a gázárat és megakadályozni a túlzott áringadozásokat. A költségekről kevesebb szó esik. Legfeljebb a háztartásokban, vagy az energiaigényes cégeknél. Ám az ő költségük éppen az az ár, meg az arra rakodó adóterhek, amelyet az energiáért meg kell fizetniük.
